![]() |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Emma Goldman | |
![]() | |
Emma Goldmann 1911 körül | |
Született | 1869. június 27. Kovno, Orosz Birodalom |
Elhunyt | 1940. május 14. (70 évesen) Toronto, Ontario, Kanada |
Állampolgársága | |
Házastársa | Jacob Kershner[3] |
Élettársa | Alexander Berkman[4] |
Foglalkozása | |
Halál oka | agyi érkatasztrófa |
Sírhelye | Haymarket Martyrs' Monument (Illinois)[5] |
Filozófusi pályafutása | |
Iskola/Irányzat | anarchizmus, anarchofeminizmus, anarchokommunizmus |
Akikre hatott | Roger Nash Baldwin, Pa Csin, Ito Noe,[6] Margaret Sanger |
Akik hatottak rá | Ralph Waldo Emerson, Friedrich Nietzsche, Johann Most, Henry David Thoreau, Pjotr Alekszejevics Kropotkin, Mihail Alekszandrovics Bakunyin, Mary Wollstonecraft, Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij, Oscar Wilde és Max Stirner |
Fontosabb művei |
|
![]() | |
Emma Goldman aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Emma Goldman témájú médiaállományokat. | |
Emma Goldman (Kovno, 1869. június 27. – Toronto, Ontario, 1940. május 14.) litván születésű amerikai anarchista író és aktivista. Úttörő szerepe volt a 20. század első felében az észak-amerikai és európai anarchista politikafilozófia kialakításában.[7]
Az Orosz Birodalomban, Kovnóban született (ma Kaunas, Litvánia) zsidó családban. 1885-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba.[8] A haymarketi incidens után kezdett érdeklődni az anarchizmus iránt, hamar az anarchista filozófia, a női jogok és a társadalmi problémák elismert írójává vált, tömegeket vonzott.[8] Szeretőjével és életre szóló barátjával, Alexander Berkmannal, Henry Clay Frick gyáros és pénzember meggyilkolását tervezték, a tett propagandája egy megmozdulásaként. Az 1892-es merényletet Frick túlélte, Berkmant 22 év börtönbüntetésre ítélték. Goldmant is többször bebörtönözték a következő években, lázadásra felbujtás és a születésszabályozás propagálása miatt. 1906-ban alapította meg a Mother Earth anarchista lapot.[9]
1917-ben Goldmant és Berkmant két év börtönbüntetésre ítélték, mivel „nem regisztrált személyek kiváltására” esküdtek össze a sorozás alól. Szabadulásuk után százakkal együtt letartóztatták és Oroszországba deportálták. Kezdetben az októberi forradalmat támogatták, ami a bolsevikokat segítette a hatalomba. Goldman a kronstadti lázadás után véleményét megváltoztatva, elítélte a Szovjetuniót a független hangok erőszakos elnyomásáért. 1923-ban kiadta a My Disillusionment in Russia című könyvét, amelyben ezekről az élményeiről ír. Amíg Angliában, Kanadában és Franciaországban élt, megírta Élem az életem című önéletrajzát. A spanyol polgárháború kitörése után odautazott, hogy részt vegyen az anarchista forradalomban. 1940. május 14-én, 70 évesen hunyt el Torontóban.
Élete során szabadgondolkodó „lázadó nőként” tisztelték, ellenfelei a politikai indíttatású gyilkosságok és erőszakos forradalmak miatt kritizálták.[10] Írásai és előadásai felölelték a börtönök, ateizmus, szólásszabadság, militarizmus, kapitalizmus, házasság, szabad szerelem és homoszexualitás témáit. Habár távol tartotta magát az első hullámú feminizmustól és a női választójogra törekvésüktől, az anarchizmusban a nemek közti politika új irányait is bevitte. Az 1970-es években kezdtek iránta érdeklődni főként feminista és anarchista tudósok.