Fidula | |
Fidula a Manesse-kódexből, 1305–1340 | |
Más nyelveken | |
angol: fithele, fiddle francia: vièle, vielle latin: fidula, viella német: Fidel, Fiedel okcitán: viula spanyol: vihuela de arco | |
Besorolás | |
kordofon → lant vonós | |
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.322-71 |
Hangolás | d / G–g–d´–d´ d–G–g–d´–g´ G–G–d–c´–c´[1] |
Rokon hangszerek | rebek, citole, hegedű |
A Wikimédia Commons tartalmaz Fidula témájú médiaállományokat. |
A fidula a középkori Európa vonós hangszereinek általános elnevezése, vagy lehet ezen belül egy szűkebb – de még mindig változatokban gazdag – hangszerkategória, a rebektől, a gamba módra megszólaltatott zeneszerszámoktól, a crwth-szerű vonós lírától megkülönböztetett hangszerek gyűjtőneve.
A vonós hangszerek Európában a 11. században terjedtek el. A fidula viszonylag egységes típusa a 12–13. században alakult ki, ennek ovális, kávás felépítésű teste, a testtől határozottan elkülönülő nyaka van. Legtöbbször a vállhoz támasztva, a vonót felülről fogva játszanak rajta, ami a későbbi hegedű, brácsa használati módját előlegezi meg. A 15. századig, a lant térhódításáig a fidula a középkor legfontosabb, legnépszerűbb húros hangszere volt. A műzenében a 16. század közepéig használták. A fidula több sajátosságát örökölte a lira da braccio, de a viola da braccio, a hegedű család is elsősorban tőle eredeztethető.