Flaktorony

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A flaktorony (németül Flakturm, a flugabwehrkanone, azaz légvédelmi ágyú rövidítéséből) földfelszín feletti, nagyméretű, vasbetonból épült légvédelmi torony. A flaktornyok a második világháború során német és osztrák nagyvárosokban létesültek, ahol a sűrű beépítés nem tette lehetővé a légvédelmi lövegek szabad területen való elhelyezését. A több méteres falvastagságuk ellenállt a szövetségesek bombázásának. A légvédelmi funkció mellett mintegy harmincezer ember számára légoltalmi bunkerként is szolgált, illetve a tűzvezetés irányítását is ezekből a létesítményekből látták el. Ezenkívül otthont adtak számos kultúr- és műkincs számára. Például a „Zoobunkerben” volt elhelyezve a Pergamon-oltár.

A flaktornyokat mindig párosával építették. Ez egyik volt a G-torony vagy Gefechtsturm (csatatorony), melyen a fő légvédelmi fegyverzetet helyezték el, a másik pedig valamivel távolabb az L-torony vagy Leitturm (vezérlőtorony) volt, ahol radarokat helyeztek el és innen valósult meg a tűzvezetés. A toronypárokat 1,5 méter átmérőjű, föld alatti kábelcsatornával kötötték össze, mely akár menekülési útvonalnak is szolgálhatott.

A második világháború során nyolc flaktorony-pár létesült Berlinben, Hamburgban és Bécsben, hogy megnehezítse az ellenséges bombázó kötelékek átrepülését vagy támadását. A tornyokat Friedrich Tamms várostervező és hídépítész tervezte.

A tornyok és maradványaik mára szinte részévé váltak Bécs, Hamburg és Berlin városképének.