Henhenet | |||
|
Henhenet ókori egyiptomi királyné volt a XI. dinasztia idején, II. Montuhotep fáraó egyik alacsonyabb rangú felesége. Sírját (DBXI.11) és díszített kis kápolnáját II. Montuhotep Dejr el-Bahari-ban lévő halotti templomában találták meg,[1] a központi építmény mögött, a nyugati kerengők alatt, öt hasonlóan eltemetett másik hölgyével – Asait, Kawit, Kemszit, Szadeh és Majet – együtt. A fáraó uralkodásának második harmadában hunytak el, legtöbbjük Hathor papnője volt, ezért felmerült, hogy a király az istennő kultuszának hódolva temette őket saját halotti templomába, de az is lehet, hogy nemesek lányai voltak, akiket a király az ellenőrzése alatt kívánt tartani.[2]
A többi királynéétól eltérően az ő szarkofágját nem díszítették reliefek, csak egy sor felirat állt rajta mindkét oldalon.[3] A szarkofág ma New Yorkban található, a királyné múmiája – melyből kitűnik, hogy gyermekszülés közben halt meg – a kairói Egyiptomi Múzeumban.[1]
Címei: A király szeretett felesége (ḥmt-[nỉswt] mrỉỉ.t=f), Királyi ékszer (ẖkr.t-nỉswt), Egyetlen királyi ékszer (ẖkr.t-nỉswt wˁtỉ.t), Hathor papnője (ḥm.t-nṯr ḥwt-ḥrw).[3]