Imperializmus

Kína „felszeletelése”. 1898-as rajz.

Az imperializmus (a latin nyelvből: imperare „uralkodni“; imperium „birodalom“; mint Imperium Romanum) a legtágabb értelemben a birodalmak kialakítására irányuló törekvés,[1] erős országoknak az a politikája, ami más országok gazdasági kizsákmányolását és politikai alávetését, a saját hatalmi rendszerébe történő bekapcsolását célozza.[2] Ilyen értelemben a fogalom alkalmazható lenne az ókori és középkori történelem egyes mozzanataira is, a gyakorlatban azonban a szó szűkebb értelemben használatos, mégpedig a 19. század végi, 20. század eleji fejlett tőkés országok gyarmatosító politikájára. Ebben az értelmezésben szorosan összefügg a monopolkapitalizmusnak(wd) (elsősorban a marxizmusban használatos) fogalmával, ami a nagy nemzetközi monopóliumok döntő befolyására alkalmazható.[3][4]

Az imperializmus ebben az értelemben a kapitalista fejlődés új szakasza a 19. század harmadik harmadától. Fő jellemzői a tőke és a termelés koncentrációja, a szabad verseny korlátozása és a monopóliumok kialakulása.[3] A korábbi árukivitelt egyre inkább tőkekivitel váltja fel, főleg a növekvő gyarmatbirodalmakba, az ottani olcsó munkaerő és nyersanyagforrások kizsákmányolása és az új piacok megnyitása érdekében. A gyarmatbirodalmakból befolyó extraprofit révén átstrukturálódik a tőkés társadalmak szerkezete: megerősödik a finánctőke, kialakul pénzügyi oligarchia és a munkásarisztokrácia(wd).

Az egyenlőtlen fejlődés révén később, de gyorsabban fejlődött országok, mint „későn érkezők” nagyrészt kimaradtak a világ gyarmatosító jellegű felosztásából, ezért követelték az újrafelosztást, ami a 20. század két világháborújának elsődleges oka lett.

A második világháború után az imperializmus fogalma az államszocializmus országai és a fejlett tőkés országok közötti ideológiai küzdelem eszköze lett. A gyarmati rendszer felbomlásával, majd a szocialista országok nagy többségének rendszerváltásával a fogalom használata a háttérbe szorult, aktualitását elvesztette. A fejlett tőkés hatalmak gazdasági és politikai érdekeik érvényesítésére a nyílt imperializmus helyett egyre inkább közvetettebb eszközöket alkalmaznak.

  1. imperialism. [2016. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
  2. Ronald John Johnston: The Dictionary of Human Geography. Archiválva 2011. május 11-i dátummal a Wayback Machine-ben 4th ed. Wiley-Blackwell, 2000, ISBN 0-631-20561-6, 375. o.
  3. a b Akadkislex
  4. Magyar Larousse

From Wikipedia, the free encyclopedia · View on Wikipedia

Developed by Nelliwinne