Interurban

Az Interurban a villamos közeli rokona, ám ezek a járatok már nem csak egy nagyváros igényeit, hanem a városhoz tartozó kisebb települések személyforgalmát is ellátták. Az Interurbanok fő profilja a személyszállítás volt, de a vonalakon teherszállítást is végeztek.

Az Interurban elsősorban az USA-ban terjedt el, de Európában is épült néhány olyan vonal, mely ebbe a kategóriába esik. Amerikán kívül Japánban, Hollandiában, Belgiumban és Lengyelországban épültek ki nagyobb hálózatok.

Az Interurban társaságok a vágányaikat a városok utcáira fektették le, így a kocsik az utcákon futottak, akárcsak a villamosok. Fontos szempont volt még, hogy csak villamos üzemet engedélyeztek. A járművek sebessége és teljesítménye nagyobb volt, mint a korabeli villamosoké, ez lehetővé tette a meredekebb pályák építését is. A vasúti vágányok alá csak minimális kőzúzalékot raktak, ha raktak egyáltalán.

A városokon belül mint egy normál villamos vagy egy felszínen vezetett metró képét mutatta, a városhatárt átlépve viszont már egy HÉV-hez hasonlított.

A legtöbb Interurban Indiana, Ohio, Pennsylvania, Illinois, Iowa, Utah és Kalifornia államokban épült,^[1] 1925-re a hálózatok hossza már meghaladta a 25 ezer km-et!

Amerikában, mikor az ágazat a csúcson járt, az ötödik legtöbb pénzt termelő szektor volt.^[2][3] De aztán több történelmi esemény hatására az ágazat súlyos problémákkal került szembe. A nagy gazdasági világválság, a felelőtlen építkezések és túlzásba vitt terjeszkedés, a fedezetlen kötvények és részvények kibocsátása miatt több társaság is csődbe jutott. Ezzel párhuzamosan megindult a motorizáció, az autógyártás és az országos autópálya-hálózat kialakítása is. Az Interurbanok nagy része néhány év alatt csődbe ment majd nyomtalanul eltűnt.

Európában a müncheni villamos 25-ös járata és az innsbrucki villamos 6-os vonala (Innsbrucker Mittelgebirgsbahn) tartozik ebbe a kategóriába.

1. ↑ Rowsome & Maguire 1956, pp. 119–140
2. ↑ Patch, David. „Toledo was hub of interurban 100 years ago”, Toledo Blade, 2007. május 27.. [2015. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. július 5.) 
3. ↑ Hilton, George W.; Due, John Fitzgerald (1960). The Electric Interurban Railways in America. Stanford, CA: Stanford University Press. ISBN 978-0-8047-4014-2. OCLC 237973.