Jesiva

A ma vendégházként működő egykori mádi rabbiképző és jesiva
Abraham Isaac Kook a Montreal Jesivában (1924)

Jesiva (héberül: ישיבה, szó szerint: "ülés") a zsidó hagyomány szerint a Tóra tanulmányozásának intézménye. A Zsidó Tanulmányok Felsőoktatási Intézete, amely a zsidó általános iskola, a Talmud Tóra folytató intézménye. A jesivát generációkon keresztül használták fel a Szóbeli Tan hagyományának és a "Bölcsek (héberül:Chazal)"[1] szavainak generációról generációra való átadására, valamint a tanulásra és az önálló memorizálásra.

A jesiva sok generáción keresztül szolgált mint a vallásos zsidóság központi intézménye. Ott döntöttek az évek során felmerült vallási kérdésekről és ott válaszoltak az ősi hagyományokban felmerült kétségekre, ott módosították a vallásból felmerült szabályzatokat az egyéniség és a közösség tekintetében. A központi jesivák vezetői hosszú évszázadokon keresztül az egész zsidó nép vezetői voltak. Még a nagy vallásszabályzó kódexek írása után is mint a: Misneh Tóra, Maimonidész, Arba Arim és Sulchán Áruch, amelyek lehetővé tették a különálló rabbinikus státuszt, a jesivák a Tóra világának középpontjában maradtak.

  1. A Misna, Toszefta és Talmud korszak minden zsidó bölcsére utal a 250 i.e. - 625 i.sz. korszak között.

From Wikipedia, the free encyclopedia · View on Wikipedia

Developed by Nelliwinne