Kigo

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

A szócikkben a keleti névsorrendet, azaz a családnév–keresztnév formát követő nevek találhatók.

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

A kigo (japánul 季語) az évszakra utaló szó a haikuban.

Csaknem minden haikuban találunk egy „évszakszót”, amely a lélegzetvételnyi haiku-verset a természet nagy évi körforgásához köti. Mivel az évszakok témája központi helyet foglal el a versben, ezért a költőnek úgynevezett évszakszókat kellett alkalmaznia. A kigo hagyományosan a japán költészetből ered, rengában, renkuban és haikuban használták. Jelentős hangulat- és benyomáskeltő hatással rendelkeznek. Például a „friss zöld fű”, az „ibolya” tavaszi, a „májusi eső”, a „rövid éjszaka” nyári, a „krizantém”, a „ciripelés” őszi, a „medve”, a „sas” téli évszakszó. De a haikuköltő számára az sem volt mellékes, hogy milyen szókapcsolatban fordulnak elő a kigok. Míg például a „vadlúd” a telet, a „hazatérő vadlúd” már a tavaszt idézi.