Koreai nyelv Észak-Koreában 조선어 Dél-Koreában 한국어 | |
Beszélik | Észak-Korea, Dél-Korea, Kína |
Terület | Kelet-Ázsia |
Beszélők száma | 78 millió[1] fő |
Nyelvcsalád | altaji vagy szigetnyelv |
Írásrendszer | Északon csoszongul - Délen hangul, hangul és handzsa keveréke (néhány hivatalos dél-koreai irat), cirill ábécé (koreaiak a volt Szovjetunió területén) |
Rang | 13 |
Hivatalos állapot | |
Hivatalos | Észak-Korea Dél-Korea Kína (regionális) |
Nyelvkódok | |
ISO 639-1 | ko |
ISO 639-2 | kor |
ISO 639-3 | kor |
A Wikimédia Commons tartalmaz Észak-Koreában 조선어 Dél-Koreában 한국어 témájú médiaállományokat. |
A koreai nyelv (délen: 한국어, hangugo; északon: 조선말, csoszonmal) Észak- és Dél-Korea hivatalos nyelve, Kína Jenpien ( ) Koreai Autonóm Tartománya két hivatalos nyelvének egyike. A koreai nyelvnek nagyjából 78 millió beszélője van. Régen hivatalos írásjelkészlete a handzsa volt, mely a kínai írásjegyekből, azok koreai kiejtésével jött létre. A XV. században Nagy Szedzsong létrehozott egy nemzeti írásrendszert, melyet hangulnak (Észak-Koreában: csoszongul) neveznek, de ezt csak 1945 óta használják teljeskörűen.[2]
A koreai nyelv Korea kettéosztottsága révén mára egyértelműen két változatra osztott. Ennek megfelelően beszélhetünk külön észak-koreai és dél-koreai nyelvről. Ezek sztenderdje más nyelvjárási sajátosságokat követnek, s a két ország elszigeteltsége miatt a különbségek felerősödtek a két nyelvváltozat között.
Vita tárgyát képezi a koreai nyelv nyelvcsaládokba történő besorolása is. Néhány nyelvész az altaji nyelvek közé sorolja, míg mások szerint szigetnyelv. Többek szerint a japán nyelv távoli rokona. A japánhoz hasonlóan morfológiáját tekintve ez is agglutináló, míg szintaxisát tekintve alany–tárgy–ige szórendet használó nyelv.
<ref>
címke; nincs megadva szöveg a(z) britannica
nevű lábjegyzeteknek