Maat

Maat
Nem	nő
Szülei	Ré
Házastárs	Thot
A Wikimédia Commons tartalmaz Maat témájú médiaállományokat.

Maat

vagy vagy vagy vagy

Maat (m3ˁ.t) az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviseli a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata.^[1]

Már az Óbirodalom idején említik futólag, a Piramisszövegekben, ahol Ré napisten mögött állt. Ré napisten lánya (a rokonsági kapcsolatra csak az Újbirodalom idejéből van forrás), így testvére az uralkodó fáraónak, akinek már az Óbirodalom óta egyik címe a Ré fia. Kapcsolatba hozták Ozirisszel is, akit már korán az igazság urának neveznek, emiatt a későbbi időkben alakja összeolvadt az Íziszével. Férjének leggyakrabban Thotot, az írás istenét tartották.^[1]

A Piramisszövegekben kettős szerepben, „a két Maat”-ként szerepel, ő ítéli meg az elhunyt király jogosultságát Geb trónjára. Későbbi szövegekben az elhunytakat a két Maat, azaz a két Igazság csarnokában ítélik meg, az isteni bírókat itt Maat tanácsának vagy testületének nevezik.^[1] Ha valaki meghalt, Maat döntötte itt el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen: ha a halott szíve nehezebb volt, mint Maat tolla a mérleg másik serpenyőjében, helyben felfalta Ammut, a félelmetes Halottfaló. A 7 virtust és a 42 intést, amelyek az egyiptomiak erkölcsiségét határozták meg, Maat istennő elvárásaiként tartották nyilván, amelyek alapján megítélte a földről távozó lelkeket.

Imádatának legfontosabb része az volt, amikor az uralkodó rituálisan felajánlotta az istennő kis alakját az istenek templomaiban, annak jeleként, hogy fenntartja a rendet. Az Újbirodalom idején leggyakrabban Ámon-Rének és Ptahnak, esetenként Thotnak ajánlották fel. Ezek a jelenetek nagyon hasonlóak ahhoz, amikor a király más életfontosságú dolgokat, például ételt kínál fel az isteneknek, és Maatot említik is „az istenek tápláléka”-ként, ami annak a jele, hogy az istenek az igazságon élnek.^[2]

1. ↑ ^{a b c} Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0-500-05120-7, p.150
2. ↑ Wilkinson, p.152