Phanszori | |||
| |||
Adatok | |||
Ország | Dél-Korea | ||
Felvétel éve | 2008 | ||
UNESCO azonosító | |||
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Phanszori témájú médiaállományokat. |
Phanszori ( ) | |
Stíluseredet | sámánénekek, népdalok |
Kulturális eredet | koreai |
Hangszerek | puk ( ), csanggu ( ) |
A phanszori (hangul: 판소리, RR: pansori ) vagy koreai népi opera egy narratív zenei előadásmód a koreai kultúrában, hasonló az énekbeszédhez. Az előadás szereplői az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, és a dobos, aki kíséri. Az előadás több órás is lehet.[1]
A phanszori ( ) a phan ( ) („tér, szabadtér”) és szori ( ) („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, eredetileg ugyanis nyílt tereken, például piactereken léptek fel az előadók. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Ma már csak öt eredeti phanszori ( )művet ismernek, azonban a 20. században születtek új darabok is. Az idők folyamán többféle változata is kialakult, így van például kajagum ( )kísérettel előadott phanszori ( ) és létezik színházban előadott, több szereplős változat is. A phanszori ( ) összetett zenei és énektechnikát kíván meg a művelőitől, ahol a dobos szerepe éppen olyan lényeges, mint az énekesé. Eredetileg interaktív műfaj, ahol a közönség is aktívan részt vett az előadásban.
A műfaj legkiválóbb képviselőit mesterénekesnek nevezik, a Csoszon ( )-korban a legjobb mesterénekeseket a nemesség is megbecsülte, alacsony származásuk ellenére is. Egyes nagy mesterek iskolákat hozták létre, melyeknek saját jellegzetességeik voltak énektechnika és előadásmód terén. Az eredetileg csak férfiak által művelt műfajba később a nők is bekapcsolódtak. A modern Dél-Koreában a hagyomány őrzésével foglalkozó legkiválóbb phanszori ( )énekeseket az állam „élő nemzeti kinccsé” nyilvánította.
2008-ban a phanszori ( )t az UNESCO felvette az emberiség kulturális örökségének listájára.[2]