A romolhatatlanság számos vallás szentjeinél megfigyelhető, hogy az emberi test balzsamozási módszerek alkalmazása nélkül is rendelkezhet azzal a tulajdonsággal, hogy a halál után nem bomlik le. A kereszténységben, így a katolikus és ortodox egyházakban hiszik, hogy egyes holttesteket természetfeletti beavatkozás óv meg attól, hogy a lebomlás folyamata végbemenjen rajtuk. A katolicizmusban ha egy testet a halál után romolhatatlannak ítélnek meg, ez hitük szerint leggyakrabban annak a jele, hogy az egyén szent. A romolhatatlanság nem áll fenn akkor, ha a testet bebalzsamozzák.
Európa-szerte több keresztény templomban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, több száz éve halott szentek el nem bomló múmiáját vagy kiemelkedő ereklyeként[1] tisztelt mumifikálódott testrészeit. Ezek a romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket: hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, tisztelik őket, és hisznek gyógyító erejükben. „A vallástörténet tanúsága szerint a körmenetekben, érintésben, csókban kifejeződő ereklyetisztelet alapja a hit, hogy a próféták, üdvhozók, hithősök és más szentek ereje haláluk után is hat; a hívők célja az ebben az erőben való részesedés.”[2] A hívek nem egyszerűen azért zarándokolnak el a szentek sírjához vagy az ereklyéjüket őrző templomhoz, hogy kegyes pártfogásukért könyörögjenek, hanem azért, hogy személyesen találkozhassanak velük. Megérinthessék a szentek testéhez (vagy néha csak testének egyetlen darabkájához) hozzáérő tárgyakat, és az érintés által maguk is részesüljenek a szentségben.[3][4]