Back موسيقى التبت Arabic བོད་ཀྱི་རོལ་དབྱངས། Tibetan Música tibetana Catalan Tibetische Musik German Music of Tibet English Música tibetana Spanish Musique tibétaine French Musica tibetana Italian Tibetaanse muziek Dutch Музыка Тибета Russian
Tibet zenéje magában foglalja azokat a zenei hagyományokat, amelyeket az ősidőktől kezdve alakított ki a Himalája és a Tibeti-fennsík hegyvidéki népe. Központja Tibet, de ismert máshol is, ahol etnikai tibeti csoportok találhatók, így Nepálban, Bhutánban, Észak-Indiában és máshol. A tibeti zene elsősorban vallási zene, amelyre a sámánizmus, a bon és a tibeti buddhizmus is erős hatással volt.
A tibeti buddhizmus liturgiájában a zene a szellem- és spirituális világgal való kapcsolattartás legfőbb eszköze. A zene éppúgy, mint a rituálé többi része, felajánlás azon istenségek és egyéb lények számára, akiket a meditáció során felidéznek.[1]
A lámaizmus liturgiájában a zenének különösen nagy a szerepe: nélkülözhetetlen a kolostorok szertartásaiban; áthatja a szerzetesek életét, de továbbá a kolostoron kívüli mindennapokat is.[2] Megtalálható a különféle rítusokban, a születéshez, házassághoz, temetéshez, processzióhoz fűződő vallásos megnyilvánulásokban.[3] Bár vannak önálló hangszeres rituálék is – mint például a napkeltéhez, illetve a napnyugtához kapcsolódó, mágikus típusú zenélések, melyeket a kolostor együttese a falakon kívül szólaltat meg, – a rendes napi szertartásokban és az ünnepi alkalmakon a hangszeres zene része a vokálisan előadott szertartásoknak.[3]
A zenei stílusok némileg eltérnek a tibeti lámaizmus szektáiban, de az alapvető megközelítés és az eszközök ugyanazok.[4]
Miként a tibeti vallás maga, a hozzá kapcsolódó liturgikus zenegyakorlat is számos különböző forrásból alakult ki.[3] Legkorábbi mintái az animisztikus kultuszok rituáléihoz kapcsolódnak, elsősorban az ősi bon valláshoz (sámánok tánca ütőhangszerek kíséretében). A buddhizmus tibeti válfaja, amelyet lámaizmusnak is hívnak, széles körben használta az ősi sámán kultuszokat és hagyományokat.[5] Az újkori zenei formák – szorosan kapcsolódva a valláshoz, – a dzongokban, az erődített kolostorokban jöttek létre, amelyek Tibet társadalmi és kulturális életének központjai voltak.[5] Annak ellenére, hogy a tibetiek a Himalája felvidékén más népektől többnyire elzárva éltek, nagy hatással volt rájuk Közép- és Dél-Ázsia zenei hagyományai is.[5]
A zene legjellemzőbbje az antifónikus kántálás.
A szent szövegek felolvasását mindig hangszerek kísérik.[2] A szövegek skandálása kis hangterjedelemben mozog és gyakran használ félhangnál kisebb hangközöket. Az éneklésmód alapvetően unisono, a szólamok azonban olykor spontán heterofóniává alakulnak át, s nemegyszer szekund- vagy kvartpárhuzamokban mozognak.[2] A zenében nem létezik tonalitás, nincs modális struktúra, csupán a dallamkontúrok emelkedései és esései adják a sajátos hangzást.[6] Az ún. torokéneklés és a sajátos hangszerek (lábszárcsont trombita, kagylókürt stb.) hangjai már magukban is tudatállapot módosító hatással rendelkeznek.[1]
A zene változásokat hoz létre a belső világban, és ehhez az elvhez kapcsolódnak a mágikus szótagok, az ún. mantrák is. A mantra-kántálásnak gyógyerőt is tulajdonítanak,[7] de ennél fontosabb, hogy hitük szerint megtestesíti az általa megszólított istenség erejét és tulajdonságait.[8]
- ↑ a b Wanted, 1999/5. szám (Szakrális énekek) |. (Hozzáférés: 2020)
- ↑ a b c Balázs István: Zenei lexikon
- ↑ a b c Kárpáti János: Kelet zenéje (1998)
- ↑ Central Asian arts - The Himalayan peoples (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
- ↑ a b c Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>címke; nincs megadva szöveg a(z)Belnevű lábjegyzeteknek - ↑ Magyar Nemzet, 1985. június 11., 7. o. (Napló) |. (Hozzáférés: 2020)
- ↑ Kft, HarmoPress: Fennhang (torok)éneklés (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020)
- ↑ Mantra. (Hozzáférés: 2020. december 12.)