A transzilvanizmus politológiai megközelítésben: az erdélyi régió érdekeinek érvényesítését céljául kitűző, „a magyar nemzeti és regionális öntudat feszültségteljes viszonyát hordozó”[1] politikai ideológia, 1918 előtt a magyar államkereteken belül, illetve 1918 után Romániában; az irodalom síkján pedig az az irányzat, illetve kultúrpolitikai és cselekvésprogram, amely a trianoni békeszerződés utáni Erdélyben a kényszerűen önállósult magyar szellemi élet megteremtését és intézményeinek kifejlesztését tűzte ki céljául, és a programja nyomán született művekben is „Erdély lelkét” kívánta a szépirodalom eszközeivel kifejezésre juttatni. „…a transzilvanista ideológiának – állapította meg Pomogáts Béla – a legtöbb tétele szervesen beépült az erdélyi magyarság közösségi tudatába. Az erdélyi gondolat, a nemzetiségi önismeret a történelmi és kulturális hagyomány szerves része lett, egyszersmind a közös cselekvés: a politikai akarat érvényesítését, a kulturális szervezőmunka megalapozását szolgálta. Mint ilyen, a 20. századi magyar eszmetörténetnek igen fontos fejezetét képezi”.[2]