Violino piccolo

Violino piccolo
Más nyelveken
angol, német, francia, olasz: violino piccolo
Besorolás
húros vonós hegedű család
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás	321.322-71
Menzúra	kb. 150 mm
Hangolás	c'-g'-d"-a" vagy b-f'-c"-g"
Rokon hangszerek	Hegedű
Hangszerjátékos	Hegedűs
A Wikimédia Commons tartalmaz Violino piccolo témájú médiaállományokat.

A violino piccolo (olasz, 'apró hegedű') vagy diszkant hegedű olyan – egy kb. negyedes vagy nyolcados hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-a". Lényeges, hogy a nyak és lengő húrhossz arányai nem a mai, gyerekeknek szánt tanulóhegedűk méretarányaival azonosak. A nyak méreteit a hangszertest hosszához képest, mind hosszban, szélességben és vastagságban is felnőtt kézhez igazították. Az első ilyen hangszer az Ambrasi Kastélyban, 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a Freibergeri dómban (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen.

A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre.

Michael Praetorius Syntagma Musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan Johann Jacob Prinner 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni.